Beszélgetés 2014-ből Színész Bobbal (Horváth Kristóf) a Vírus Klubban “A tudás 6alom” nevű társadalmi projektjéről. A videóban (az oldal alján) láthatóak a projekt klipjei, mesél a csapattagokról és a közös alkotás folyamatáról.

A Bob és Bobék Orchestra “Mi lárma ez megént?” című verskoncertjét július 13-án láthatjátok a PIMben. Ez az utolsó lehetőség, hogy megnézd a korábban többször is telt házzal futó produkciót! (ajánló a linken)
Ne maradj le! Jegyvásárlás itt.
További részletek

Egy-két érdekes mondatot kiragadtunk a Vírus Klubban elhangzott beszélgetésből:
Sose késő elkezdeni – “32 éves voltam, amikor először a saját szövegemet elmondtam”
A tudás 6alom projekt céljáról – “azt szerettem volna, hogy a gyereknek adjon ez valamiféle tartás meg egy kis harci kedvet”
“fontos, hogy legyenek olyan emberek, akiket, ha lecigányoznak akkor ezt így tudják megfelelően kezelni … ez most így hülyén jön ki, de ha cigány vagy, akkor az nem sértés és nem ez fogja lemérni, hogy mennyit érsz”

“A projektnek az lenne a lényege, hogy azoknak a kölyköknek akik úgy érzik, hogy bennük több van, azoknak minél több biztatást adni. De nem lehet állandóan felügyelni őket sajnos, szóval ennek magától kell terjednie. (…) Igazából a tervem, a titkos vágyam az az, hogy egy drámatanári képzésre (kellene) beíratni őket (…). Utána olyan kis cigány szakemberek lennének, akiket lehet küldeni gyerekekhez, mert profin meg tudják csinálni ezeket a foglalkozásokat. “

A probléma lényegéről – “aki úgy érzi, hogy “bennem van” és szeretné, az se csinálhatja. Akinek volna rá képessége, nem kapja meg a lehetőséget, hogy legalább normális szintre felhozza magát vagy foglalkozzon azzal, amivel szeretne.”

A többit hallgassátok meg itt, hiszen Színész Bob egy nagyon őszinte és eredeti figura akire érdemes odafigyelni:

Borítókép: Ajpek Orsi / Index.hu

Tags: , , , ,